2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

Vereség Békésen

Gigászi küzdelem után tanulságos vereség a harcos Gladiátorok otthonában!

Állva hagyott bennünket a vendéglátó Békés csapata a 2021/22-es NB1/b Zöld csoportos bajnokságának 26. fordulójában rendezett összecsapás első perceiben. A rendkívül motivált és az alapszakasz hatodik pozíciójának megtartásáért pályára lépő hazaiak alaposan ránk rúgták az ajtót. Tóth Tamás vezetőedző 13:0 után kénytelen volt időt kérni. A vérzést sikerült elállítani, de a különbség nem csökkent, mert az ihletett formában kosárlabdázó kék-fehérek első öt próbálkozásukat hiba nélkül tették a hárompontos félköríven túlról. A ránk jellemző folyamatos rotációnak köszönhetően, illetve a vaktöltényre váltó (az 5/5 után 1/13 tripla a nagyszünetig) Krsticék megtorpanása miatt egészen négy pontig sikerült zárkóznunk a nagyszünetig. Ebben, a jó szokásához híven ismét kiváló első félidőt repesztő Csaba György ponterősségének és remek büntetőzésünknek (12/16) volt szerepe.
Az öltözőből kijőve vendéglátóink rendezték soraikat és a lefújáskor tripla-duplával kacérkodó Krstic vezérletével újra kétszámjegyű előnyt építettek ki a harmadik negyed közepére. Gondjainkat tovább szaporította legeredményesebb játékosunk, Csaba Gyuri kipontozódása, illetve tragikus hárompontos dobószázalékunk (5/22). Házi gólkirályunk kiválása után Tóth Zoltán lépett csapatunk élére pontszerzés tekintetében, azonban érdemi segítséget, a végjátékra felébredő Herendic kivételével nem igen kapott senkitől. Ellenben ellenfelünknél Balog, Cvijin és Acimovic is eljutott legalább 15 pontig. Sokszor domináns belső sorunk becsületét a két ifjonc, Kovács Bálint Benedek és Rékasi Bojta Bendegúz mentette meg, főleg a záró tíz percben mutatott vagányságával. Sajnos, beszédes adat a 10 gólpasszunkra jutó 17 eladott labda, valamint az engedélyezett 14 támadó lepattanó, így hiába a huszáros hajrá, a mérkőzésen a feldobás pillanatától előnyben lévő viharsarkiak fogadhatták gratulációnkat.
A Vásárhely és a Győr sikere okán az egyik fél harmadik győzelméig tartó rájátszás párharcunkat a KTE-Duna Aszfalt U23-as csapatával vívjuk majd az elődöntőbe jutásért.