2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

Parádés harmadik negyed után győzelem Kecskeméten

Parádés harmadik negyed és számos extra egyéni teljesítmény

 

A 2021/22-es NB1/b zöld csoport bajnoki évad negyeddöntőjének második felvonására került sor Kecskeméten. Az első meccs közel hetven pontos győzelmét követően sokkal kiegyensúlyozottabb összecsapásra volt kilátás. A KTE-Duna Aszfalt A-csoportos csapatában is markáns szerepet betöltő fiatalok közül négyen (Tóth Barna, Ivkovic Milán, Kiss Dávid és Lukács Döme) csatlakoztak a Tiszavirág Arénában pályára lépő hazai kerethez. Az első negyedben alaposan meggyűlt a bajunk ellenfelünk szoros védekezésével, valamint extra hatásfokú támadójátékával (23:17). A magyar férfi válogatott szövetségi kapitányi tisztjét is betöltő Stojan Ivkovic tanítványai hiába játszottak extázisban és építettek fel kétszámjegyű előnyt, csapatunk töretlen lelkesedéssel és fokozatosan összeálló támadójátékkal faragta pontról pontra a különbséget. A félidei nagyszünetre minimális különbséggel mehettek szusszanni a küzdőfelek (42:40). Az öltözőből kijőve az idény egyik legjobb negyedét produkáltuk, amely segítségével elbizonytalanítottuk a hősiesen harcoló kecskemétieket. Az egész mérkőzésen tanári játékot nyújtó és közösen 40 pontot, 15 gólpasszt, 14 lepattanót, valamint 70(!)VAL-t összeszorgoskodó Dominik Herendic-Tóth Norbert duó mellé megérkezett pontfelelősünk, Csaba Gyuri (23/3) és a szokásához híven elképesztő mezőnymunkát végző Csákvári „Csucsu” Csaba (5 gólpassz, 4 lepattanó, 4(!) blokk és 19VAL) is. Harcedzett veteránjaink kiváló teljesítményét fejelte meg a hosszú sérülése után alig néhány hete teljes edzésmunkát végző Micev Nikola (3/4 mezőny dobás, 4 gólpassz, 4 lepattanó és 13VAL), aki mindenhol ott volt, ahol éppen lennie kellett.

 

Az idegenben szerzett 82 dobott pont értékének érzékeltetésére két számadat: az alapszakasz során a Kecskemét kapta átlagban (66,3) a legkevesebbet meccsenként, illetve utoljára és hazai környezetben egyetlen alkalommal engedtek ennyit aktuális riválisuknak, éppen a Ceglédnek, napra pontosan öt hónappal ezelőtt. Az első hat-hét percet leszámítva abszolút a mi elképzeléseink szerint zajlott a játék, ami bizakodással és önbizalommal vértezhet fel bennünket az alig 48 óra múlva játszandó harmadik randevúnk előtt. De kiengedni, megnyugodni nem szabad! A párharcot az egyik fél harmadik győzelméig játszák. Amennyiben ilyen szellemiségben tesszük a dolgunkat, az évad során eddig bevehetetlennek (14/14) bizonyuló szolnoki erődítményünkben pontot tehetünk a sorozatra, megváltva jegyünket az elődöntőben.

 

Ivkovic Stojan : Gratulálok a Ceglédnek, megérdemelten nyerték meg az alapszakaszt, és most is ők voltak a jobb csapat. Büszke vagyok a fiataljainkra, mert rengeteget fejlődtek a szezon során nagy terhelés mellett. Alapvető célunkat a rájátszást már elértük, de szeretnénk még tovább fejlődni, ezért fogunk dolgozni.


Tóth Tamás:
Gratulálok a kecskeméti szakmai stábnak és a játékosoknak is, mert rengeteget fejlődtek az elmúlt hónapok alatt. Talán az egyik legnehezebb meccsünk volt ebben a szezonban. Nagyon jól felkészültek belőlünk, mindent bele kellett adnunk, hogy ma nyerni tudjunk. Szeretnénk kedden hazai környezetben lezárni a párharcot.

 

További adatok a mérkőzésről:

https://hunbasket.hu/merkozes/x2122/hun2b_ply/hun2b_ply_121