2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

Karnyújtásnyira a bajnoki cím, CKE – Újpest: 2-0

Kísértetiesen hasonló forgatókönyv után behúztuk a győzelmet idegenben!

Egészen elképesztő mélységből visszakapaszkodva alakítottuk 2:0-ra a 2021/22-es NB1/b zöld csoport döntőjének állását. Az első mérkőzéshez hasonlóan ismét kétszámjegyű különbségről – 15 pontos hátrányból – tudtuk a magunk javára fordítani a valódi finálé hangulatú thrillert. Az első negyedben abszolút az Újpest szája-íze szerint zajlott a mérkőzés, kintről-bentről büntették a sokszor puhány és lemaradó védekezésünket (24:18). A második tíz percben már mutattunk életjeleket a védőoldalon (17 kapott pont), de az előre játékunk kilátástalan és kiszámítható volt (14). A nagyszünetben kilenc pontos hátrányban vonultunk az öltözőbe, hogy a pénteki meccshez hasonlóan megint megpróbáljuk összekapni magunkat.

 

Sikerült! Ismét tanúbizonyságát adtuk, helyén van a szívünk! Lépésről-lépésre, labdabirtoklásról labdabirtoklásra stabilizáltuk a játékunkat, amely továbbra sem volt szemet gyönyörködtető, illetve kifejezetten gördülékeny, viszont tele volt energiával és akarattal. A harmadik negyed közepén – a szolnoki mérkőzéshez hasonlóan – kezdett fáradni az ismét fantasztikusan játszó és erőn felül teljesítő, azonban Pongó és Antoni hiányában nagyon szűk rotációval dolgozó vendéglátó. Ellenben mi folyamatos cserékkel, gyakorlatilag mind a 12 játékosunkat forgatva kerekedtünk szemmel látható fizikális fölénybe. A lila-fehérek területvédekezése ellen egyre több üres helyzetet tudtunk kialakítani, amelyek közül a fiatal Pinnyei Márton lélektani szempontból a lehető legjobbkor bombázott be két, számunkra varázslatos, számukra tőrdöféssel felérő hárompontost.

 

A javunkra megforduló mentális és fizikális harc mellett a legjobbkor, a záró játékrészben lépett elő a Tóth Zoltán-Csaba György-Dominik Herendic trió, együttesen tizenhét ponttal tolva meg a ceglédi szekeret. Hozzájuk csatlakozott a brutális mezőnymunkát végző Csákvári Csaba-Kovács Bálint center páros, amelyre már nem lehetett válasza az erejével totálisan elkészülő fővárosi riválisnak. Valódi csapatmunkával hoztuk el a második győzelmet idegenből, ezzel esélyt adva magunknak a párharc, a bajnoki döntő lezárására.

 

 

Szombat 18:30, Tiszavirág Aréna. Mindenki, Szolnokra!