2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

Győzelem az alapszakasz utolsó meccsén: Hódmezővásárhely – CKE : 77-104

Hódmezővásárhely – CKE
 
 
Abban a tudatban léptünk pályára a Hódtói Csarnokban, hogy biztos alapszakasz elsőként volt lehetőségünk fél szemmel a többi párharcot figyelni.
Szerencsére a fiúk 100%-kal arra figyeltek, amire kell és pillanatok alatt nagy előnyre sikerült szert tennünk, ami a mérkőzés végéig csak nőtt.
Egyénileg senkit sem lenne szerencsés kiemelni, az egész csapat megtett mindent, amit kellett..
Igazi örömkosàrlabdát játszottunk, amerikai játékosunk, Charleston Dobbs konkrétan zsákolóversenyt rendezett saját magával 🙂 Eddigi legjobb játékát nyújtotta ő is, ahogy Várbíró is. Próbálkozott a hazai csapat becsülettel, de ezen a napban nem volt benne a győzelmük.
 
 
 
Végeredmény:
Hódmezővásárhely – CKE 77:104
(22:31; 15:26; 18:18; 22:29)
legjobb ceglédi dobók: Dobbs 25/3, Fekete 19/12, Vàrbíró 15, Szabó 10

A célunk felé az első lépést megtettük, 21 győzelem mellett mindössze 3 vereséget szenvedtünk, ez mindenképp remek teljesítmény.
Várjuk a Szövetség hivatalos versenykiírásàt, de ha minden igaz, akkor jövő héten szombaton már kezdődik is az első párharc a Bonyhád csapata ellen. 3 meccsből kettőt kell megnyerni, hogy a legjobb négybe kerüljünk.
Köszönjük Szurkolóinknak, hogy a szezon eddigi részében is mellettünk álltak, innentől még nagyobb szükségünk van Ràtok, ezért minden hazai mérkőzésünket élőben, kommentárral láthattok majd az interneten.


HAJRÁ CEGLÉD!

Tags: , , ,