2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

Újabb lépés a célunk felé!

A hazai pályán nagy különbséggel megvert Bonyhádhoz látogattunk. Mindenképp győzni szerettünk volna, hogy ne kelljen harmadik meccset játszani, így több időt tudtunk volna a regenerálódásra és a következő ellenfelünkre való felkészüléssel tölteni.
 
 
I. negyed:
Fekete Viktor hármasával indult a találkozó, de Tóth is beköszönt kintről, emellett a védekezésünk is extra volt, 4 percig kosarat sem kaptunk. Charleston Dobbs sikeres kinti dobásával már 11:0 volt ide, amikor megszületett az első hazai pont is büntetőből. Kicsit kapkodóvá vált a játékunk, kellett Mészáros remekbe szabott egyéni megmozdulása, ami után a hazai mester, Morgen Frigyes időt is kért.
Kicsit szigorított a Bonyhád a védekezésén és pár buta eladott labda után feljöttek 6 pontra. Kellett Fekete extra egyéni megoldása és Dobbs jó védekezése, 15:7-re vezettünk két perccel a negyed vége előtt. A hazai csapat próbált még keményebben játszani, ennek köszönhetően sokszor lépték át a faulthatárt, így sokszor állhattunk oda a büntetővonalra.
 
II. negyed:
8 pontos ceglédi vezetéssel kezdődött a második játékrész. Berkics kiszorított helyzetből dobott ziccert miközben is oda is ütöttek neki.
Egyik csapat sem játszott túl szépen és jól, inkább a küzdelem dominált. A feszült hangulatban Mészáros kapott technikai hibát. A megítélt büntető Pajor küldte a helyére, így felzárkózott a Bonyhád 5 pontra. Várbíró ziccere majd extra passza után Fekete triplája hűtötte le a hazaiakat. A játék képe nem változott, rengeteg ki nem kényszerített hibát vétettek a csapatok. Közben Fekete megszerezte a harmadik hárompontosát és Tóth is elengedett egyet jó 8 méterről. Ezután Szabó is kintről volt eredményes, így pillanatok alatt sikerült elhúznunk. Félidőben az eredményjelző 28:41-es ceglédi vezetést mutatott.
 
III. negyed:
A második félidő sem hozott túl nagy változást, rengeteg pontatlanság volt mindkét oldalon, tartottuk 10 pont körüli előnyünket. Fekete megszerezte negyedik sikeres hármasát is közben. A hazai csapatnál is elcsattant egy technikai hiba, amit szintén pontkirályunk küldött a helyére. Tóth sem akart lemaradni mögötte a pontszerzésben, újabb nagyon messzi dobást értékesített. Megint reklamált a Bonyhád, Fekete most sem hibázott a vonalról, majd két támadással később megszerezte az ötödik hármasát is.
Somogyfoki próbálta meccsben tartani a csapatát, de egyedül nem sokra ment vele.
Csapatkapitányunk újra betalált kintről ezzel pedig 18 ponttal vezettünk, majd Mészáros óriási zsákolása után meglett a 20 is közte.
 
IV. negyed:
Az utolsó játékrész 46-65-ös ceglédi vezetéssel kezdődött. Hegedűs jól szállt be a meccsbe, magabiztosan mozgatta a csapatunkat. Ekkora előny birtokában volt lehetősége különböző felállásokat próbálgatnia a Honti, Rácz edzőpárosnak. Továbbra is a küzdelem dominált. A hazai csapat egy pillanatra sem adta fel, mindent egy lapra feltéve rohamoztak, de a ceglédi fiúk állták a sarat. Kicsit ugyan tudott kozmetikázni az eredményen a Bonyhád, de a győzelmünk egy pillanatig sem volt veszélyben.
 
Összesítésben tehát 2:0-val jutottunk tovább a legjobb 4 közé, ahol a Hódmezővásárhely-Pápa párharc győztese ellen játszunk majd a döntőbe jutásért.
 
Legjobb dobóink: Fekete 21/15, Tóth 18/12, Hegedűs 11/6
 
Honti Viktor: Gratulálok a csapatomnak, hogy 2-0-lal sikerült kiütni ezt a jó erőkből álló Bonyhádot. A Bonyhádnak is gratulálok, mert a hazai mérkőzésre nagyon felszívta magát, és nagyon férfiasan, keményen, és helyenként jól is játszott. Mi koncentrálunk a további feladatainkra, céljaink vannak, és azokat szeretnénk elérni.