2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

Győzelem Tiszaújvárosban!

Győzelem Tiszaújvárosban!
Eredményes volt a borsodi túra. Az NB1/b Zöld csoportos küzdelmek 24. fordulójában a Tiszaújvárosi Phoenix KK vendégeként léptünk parkettára. Ellenfelünk számára bírt nagyobb mondanivalóval az összecsapás, hiszen Siska János vezetőedző tanítványai elkeseredett harcot folytatnak a kiesés elkerülése végett.
Csapatunk friss alapszakasz győzteshez méltón kezdett, a végig tarthatatlan Csaba György (33 pont, 18/25 összes dobás) vezérletével magabiztos előnyt épített ki az első félidő során (41:50). A hazaiak becsületére váljon, egyetlen pillanatra sem adták fel a küzdelmet és a harmadik negyedben végig tartották velünk a lépést, igaz a különbségből nem tudtak faragni. A nagyszünet után jobban eloszlott a teher csapaton belül. A mezőnysorban Dominik Herendic (11 pont és 5 lepattanó), Tóth Zoltán (12/9 pont és 6 lepattanó) valamint Erdei Márk (10/3 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz) volt leginkább elemében, míg a palánk alatti szekciót a második ceglédi meccsén is dupla-duplázó (10 pont, 13 lepattanó) Tóth Norbert, az újfent hihetetlenül hatékony, 13 játszott perce alatt, 6 dobásból 10 pontot elérő Kovács Bálint, illetve a legtöbb gólpasszt (4) és dobásblokkolást (3) bemutató Csákvári Csaba képviselte.
A főpróba jól sikerült az utolsó alapszakasz rangadónk előtt. Pénteken érkezik a feljutásra ácsingózó Újpest gárdája!

Hazai edző nyilatkozata
Siska János : Először is gratulálok a Cegléd csapatának, megmutatták a mai mérkőzésen, hogy miért vezetik a Bajnokságot. Én azt gondolom, hogy jól játszottunk, és semmi szégyellnivalónk nincs. Sok sikert kívánok a Ceglédnek a továbbiakban.

 

Vendég edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Ez a Tiszaújváros már nem az, ami ősszel volt, sokkal erősebb kerete van. Véleményem szerint a rájátszásban lenne a helyük, és ott is tudnának meglepetéseket okozni. Annak ellenére, hogy már alapszakaszgyőztesek vagyunk, komolyan vettük a mérkőzést. Úgy gondolom, hogy izgalmas, jó meccset játszottunk, amiben benne volt akár a fordított eredmény is. Nekünk ez nagyon hasznos mérkőzés volt a rájátszás előtt. Kijöttek a hibáink, igyekszünk azokon javítani, de a győzelemnek nagyon örülök. Gratulálok mind a két társaságnak, és sok sikert kívánok a szezon hátralévő részére a Tiszaújvárosnak.

További részletek: