2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

HÍREK

Bajnoki elődöntős a Ceglédi KE

Miután kiváló játékkal elvette a Vasas Akadémia pályaelőnyét a negyeddöntős párharc első mérkőzésén a Ceglédi KE, Sértő Ádám alakulata a továbbjutásért lépett pályára vasárnap délután a Gál József Sportcsarnokban. Ennek játékával nyomatékot is adott a hazai gárda, 0-3 után egy 9-0-s rohammal kezdett a két gyorsindítást is szépen befejező CKE. Dragasevic két, az ex-ceglédi Fekete…
Read more

Idegenbeli győzelemmel kezdtük a Vasas elleni negyeddöntős párharcot

A Vasas Akadémia ellen kezdte meg a rájátszást az alapszakaszt a hatodik helyen záró Ceglédi KE, a negyeddöntős párharc az egyik fél második sikeréig tart. A ceglédiek egál első negyedet követően a második tíz percben elsősorban kiváló védekezést bemutatva elléptek ellenfelüktől, ám a pasarétiek a nagyszünet után ismét szorossá tették az állást. A záró etapban…
Read more

Bronzérmes a Hepp Kupában a Ceglédi KE

Az Újbuda MAFC és a Ceglédi KE összecsapásával vette kezdetét a vasárnapi kupaprogram a budapesti BOK Sportcsarnokban, a Dr. Hepp Ferenc emlékkupa bronzérméért szállt harcba a két együttes. Az első percek az „ismerkedés” jegyében teltek, Archibald triplájával 13-9-re vezetett a fővárosi gárda. Az amerikai légiós később is aktív maradt, csapata első 20 pontjából tízet jegyzett,…
Read more

Megszorongattuk a címvédőt, a bronzéremért játszunk vasárnap a Hepp Kupán

Ceglédi KE – Pécsi VSK-VEOLIA 87-90 (24-19, 20-16, 12-28, 32-26) Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa, elődöntő BOK Sportcsarnok, Budapest Ceglédi KE: Herendic 13/3, Dragasevic 6, Kertész 9/3, Csaba 22/3, Csorvási 17. Csere: Berkics 1, Várbíró -, Horváth M. 6/3, Fodor -, Velkey 13/6. Edző: Sértő Ádám PVSK-VEOLIA: Németh 3/3, Molnár 9/9, Igrutinovic 17, Bíró 2, Horti…
Read more

Kupadöntő után rájátszás – interjú Sértő Ádámmal

Novemberben érkeztél a csapathoz, akkor a 13. helyen állt a gárda a 14 csapatos mezőnyben. Ha akkor valaki azt mondja neked, hogy áprilisban a Hepp Kupa elődöntőjére készülünk, illetve a hatodik helyről várhatjuk a rájátszás küzdelmeit, aláírtad volna? Alá. Akkor még nem tudhattuk, hogy fog az edzőváltásra reagálni a csapat, úgy gondolom, szerencsére jól reagáltak.…
Read more

Összefoglaló utánpótlás-csapataink szerepléséről – 2024. március

Szokás szerint mozgalmasan telt a március is utánpótlás-csapataink számára, szinte minden napra jutott tennivaló: összesen 30 mérkőzést játszottak fiataljaink! Élre kívánkozik az U20-as gárda egész éves teljesítménye, hiszen Rezák Tamás legénysége előbb bebiztosította helyét a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság mezőnyében, majd megnyerte a Piros csoportos U20-as bajnokságot!     NB I B Piros, Fiú U20  …
Read more

Legyőztük a Salgótarjánt, a hatodik helyről futunk neki a rájátszásnak

Komoly tétje volt az alapszakasz zárófordulójának vasárnap délután, hiszen amellett, hogy az első kiemelés sorsa sem dőlt el, óriási csata folyt az utolsó, még rájátszást érő helyek megszerzéséért. Ceglédi szempontból is többféle forgatókönyv létezett, hatodik, hetedik, nyolcadik, de akár kilencedik helyen is zárhatta a reguláris szakaszt Sértő Ádám legénysége.   Ahhoz, hogy bebiztosítsa helyét a…
Read more

Salgótarjánban zárjuk az alapszakaszt

Az elmúlt évadhoz hasonlóan ismét a 26 fordulós alapszakasz utolsó körére maradt a legfontosabb kérdés: ott lesz-e a legjobb nyolcban a Ceglédi KE? Tavaly nem teljesen volt a saját kezében a csapat sorsa, hiszen amellett, hogy hazai pályán le kellett győznie az Óbudai Kaszások gárdáját, a Salgótarjánnak is ki kellett kapnia Fóton. Végül mindkettő megvalósult,…
Read more

21 pontos győzelem a JKSE ellen a hazai alapszakasz-zárón

A Jászeberényi KSE ellen zárta hazai alapszakasz-mérkőzéseit a Ceglédi KE, a két gárda első, decemberi összecsapásán 104-98-as jászsági siker született. Azóta a ceglédiek 6-6-os mérleget tudtak felmutatni, a jászságiak viszont három siker mellett kilencszer kaptak ki, így az esélyek némileg a hazaiak mellett szóltak. Két fordulóval a reguláris szakasz vége előtt még többféle forgatókönyv létezett,…
Read more

A Jászberényt fogadjuk az idény utolsó hazai alapszakasz-mérkőzésén

Az évad utolsó hazai alapszakasz-derbijére készül a Ceglédi KE, a Jászberényi KSE elleni találkozónak komoly hatása lehet arra, hogy bejut-e a rájátszásba Sértő Ádám együttese. Jelenleg 10-14-es mérleggel a pontvadászat 9. helyén áll a ceglédi gárda, a TF-Budapesttel és a MEAFC-Peka Bau-val hármas holtversenyben – az azonos mutatók miatt kialakult minitabella azonban nem a CKE-nek…
Read more