2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

Ismerd meg játékosainkat! Vol.1 – Interjú Csaba Györggyel

Csaba György #3 „régi-új” ismerőse a ceglédi kosárlabda barátoknak. 194 centiméteres, 31 esztendős bedobónk kalandos karrierúttal a háta mögött, legyőzve súlyos sérülést és számos akadályt tért vissza hozzánk, hogy csapatunk egyik húzóembereként oroszlánrészt vállaljon a klubtörténeti feljutásból. Gyuri, csapatunk házi gólkirálya, káprázatos zsákolásaival ugrasztja talpra a hazai közönséget, amelyekről hosszasan tudnának mesélni a Tiszavirág Aréna palánkszerkezetei.

 

A mögöttünk álló idény során 34 mérkőzésen, átlagosan 27 percet a pályán töltve több mint 19 pontot; 4,5 lepattanót; 2 gólpasszt; 1,5 szerzett labdát; 3,5 kiharcolt faultot és 0,3 blokkolt dobást tett a közösbe, ami 19,4VAL mutatót ért. A mezőnyből 51,5%-os, míg a büntetővonalról 61,8%-os pontossággal célzott 2021/22-ben. Számok tekintetében az alapszakasz 24. fordulójában, a Tiszaújváros vendégeként játszott mérkőzése sikerült a legimpozánsabbra, amikor 30 játszott perc alatt 33 pontot szerzett, 18/25 összes dobással. Mellette 6 kiharcolt fault, 4 lepattanó és 3-3 szerzett labda és gólpassz került fel a statisztikai lapjára 38VAL formájában.

 

Játékos kérdezz-felelek formában ismerkedjünk meg vele egy kicsit közelebbről!

 

– Mikor és hol kezdtél el kosárlabdázni?

Szolnokon, 14 éves koromban, Rezák Laci bácsi iránymutatásával. Először iskolai csapatban, aztán az Olaj utánpótlás rendszerében.

– Mely csapatokban játszottál?

Szolnoki Olaj utánpótlás, NB2 és NB1-es csapat, majd Cegléd és Újpest NB2, utána Győr NB1/b, vissza Újpestre az NB1/b-be és onnan ismét Cegléd, de ezúttal már NB1/b.

– Mióta vagy Cegléd játékos?

Egy év az NB2-ben, majd a mostani az NB1/b-ben.

– Mire vagy a legbüszkébb a pályafutásodból?

Leginkább a zsákolóversenyeken elért eredményeimre (magyar bajnok, nemzetközi díjak 3×3 versenyeken) valamint a mostani aranyérmemre vagyok büszke. Másfél éve egy porckorong sérv miatt felmerült bennem a visszavonulás gondolata, de összeszorítottam a fogam és felálltam a padlóról.

– Mi a játékod erőssége, illetve gyengesége?

Erősségem az 1-1 elleni játék, a védekezés, a súlypontemelkedésem. Gyengeségem a középtávoli dobás. Emellett azt vallom, mindig, mindenben lehet fejlődni és előre lépni, mindenki holtig tanul.

– Ki a példaképed?

Az Édesapám.

– Mi a célod kosarasként?

Szeretnék minél több dolgot elsajátítani, megtanulni, hogy a későbbiek során edzőként hasznosítani tudjam azokat a lehető legmagasabb szinten és a következő generációknak szeretném átadni a tudásomat. De előtte még játékosként vannak feladataim! Szeretnék a Cegléd csapatával minél feljebb jutni.

– Miben rejlik az idei Cegléd ereje?

A legnagyobb erősségünk a csapatszellem. A srácok nagy részével együtt nőttünk fel és ha kellett volna, akár meghaltunk volna egymásért a pályán.

– Hogyan telik majd az idei nyarad?

Sokat fogok készülni a következő szezonra. Emellett fontos lesz a megfelelő pihenés. Elmegyünk nyaralni a párommal és a barátainkkal. Egyéni képzéseket fogok tartani az Evolution Basketball Training keretein belül, ahol a hétköznapok során edzőként dolgozom.

Jöjjenek a „kedvencek”:

– Szín?

Piros, szürke, kék.

– Étel?

Mindenevőnek tartom magam, de ha választanom kell, akkor a gyros-t és a sült csirkét mondanám.

– Ital?

Az üdítők minden fajtája, illetve Jack Redbull, ha alkoholról van szó.

– Város?

Győr.

– Film vagy sorozat?

A Halálos iramban filmek.

– Zenekar vagy előadó?

Mint az ételek esetében, itt sem vagyok válogatós. Szeretem a jó zenéket, mindent meghallgatok.

– Szuperhős/rajzfilm/fantasy karakter?

– Thor.

– Időtöltés vagy hobbi?

Kondizás. Barátokkal és a kedvesemmel időtöltés. A munkám egyben a hobbim is.