2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

Tartalékos felállásban nem bírtunk a BKG-val

A tabella negyedik helyén álló BKG PRIMA Akadémiához látogatott a bajnokság 17. fordulójában a Ceglédi KE, Sértő Ádám legénysége a betegséggel küszködő Csorvási Milán, illetve a sérült Horváth Ádám nélkül lépett pályára Szigetszentmiklóson.

Az első negyed sok kihagyott dobással – főként triplával – indult, ceglédi részről Csaba betörései jelentették a legnagyobb veszélyt a hazai gyűrűre, míg a túloldalon főként Halász remekelt. A 13-15-tel záruló első etapot követően beragadt a CKE, egy 14-4-es futással nyolc ponttal lépett meg a BKG (27-19). Herendic, Csaba és Velkey találataival igyekezett lőtávolon belül maradni a vendégcsapat, de a nagyszünet előtti utolsó másodpercekben Newman szórt triplát, 42-33-ra növelve a Kosok előnyét.

A folytatásban 46-33-ra, majd 59-42-re is vezetett már a házigazda a foghíjas ceglédiek ellen, ám a meccsbe jó játékkal beszálló Fodor kosarával, majd Velkey trojkájával sikerült a harmadik etap végéig 61-52-re faragni a különbséget. A záró tíz perc elején is a Velkey-Fodor duó húzta a CKE-t, olyannyira, hogy 63-61-ig zárkózott a gárda. Nagy Botond 2+1-ével maradt a hazai előny, de Csaba zsákolásával 66-66-nál sikerült utolérni a szigetszentmiklósiakat. A felzárkózás sokat kivett a ceglédi lábakból, Nagy Botond és Newman egy 7-0-s rohamot vezényeltek le, majd Büki és Nagy Botond triplájával újfent tíz pont fölé nőtt a különbség. Egy nem túl látványos, de küzdelmes mérkőzésen végül csak megszorongatnia sikerült a ceglédi együttesnek a vendéglátókat, tartalékos felállásban többre nem volt képes ezen az estén a csapat.

 

BKG PRIMA Akadémia – Ceglédi KE 80-71 (13-15, 29-18, 19-19, 19-19)
BKG: Nagy Be. 2, Nagy Bo. 29/9, Büki 4/3, Newman 16/6, Nshimba 2. Csere: Halász 21/3, Bartos 4, Edelényi 2, Szeleczki -. Edző: Dr. Nagy Ágoston
Ceglédi KE: Herendic 10, Dragasevic 8, Kertész 2, Csaba 20, Berkics 2. Csere: Velkey 18/9, Horváth M. 2, Fodor 9/3, Zsók -. Edző: Sértő Ádám

 

Tags: