2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

Tetszetős játékkal győztük le a Nyíregyházát

A tavaly még élvonalbeli HÜBNER Nyíregyháza Blue Sharks gárdája vendégeskedett Cegléden december első szombatján, két, a bajnokságnak nagy reményekkel nekifutó gárda összecsapásán.

A szezonkezdet aztán egyik félnek sem a várakozásoknak megfelelően alakult, a nyírségiek Horváth Ákos helyére Merim Mehmedovic-ot nevezték ki vezetőedzőnek, a ceglédi kispadon pedig Siska János helyét Sértő Ádám vette át. A CKE három győzelemmel kezdett új mesterével, majd szoros csatában vereséget szenvedtek a remek dobóformát kifogó TF-BP otthonában, ezzel szemben a Nyíregyháza második bajnoki sikere még várat magára, nyolcmeccses vereségszériával érkeztek a Gál József Sportcsarnokba Bus Ivánék.

A találkozó öt gyors Tarján-ponttal indult, kintről és bentről is eredményes volt az egykori Honvéd-játékos. A rutinos Szobi pörkölt be két triplát, Tarján is hozzátett még egyet, 15-7-re lépett el az első percekben a Nyíregyháza. Hamar eszmélt a CKE, Dragasevic és Csaba találataival egyenlítettek a hazaiak, a nyitó negyed azonban így is vendégvezetéssel zárult – Herendic támadóhibáját Bus egy trojkával büntette az utolsó másodpercekben (28-29). A második etapra már a házigazdák akarata érvényesült, főként remek kinti dobóformájuknak köszönhetően: Kertész, Csaba és Velkey is betalált kintről, utóbbi háromszor is a negyed során – tízből tíz hárompontossal nyitotta a derbit a Sértő-alakulat, úgy tűnt, nem tudnak hibázni a ceglédiek. A kinti-benti egyensúly is megfelelő volt, hiszen Csorvási révén adott volt a palánk alatti fenyegetés, Csaba pedig az egész este folyamán agresszívan támadta a gyűrűt – a félidőre ezáltal 57-43-as előnnyel fordulhatott a házigazda.

Nem adta azonban fel a jól játszó Tarján – Bus duó által vezetett nyírségi gárda, a harmadik negyedet „elvitték” a vendégek a kissé megtorpanó ceglédiektől – 16 pontot szerzett ebben a játékrészben a hazai csapat, két Dragasevic-betörés mellett egy Csaba-tripla, egy Csorvási-közeli, valamint két Velkey-középtávoli volt az „össztermés”. Ezzel szemben Tarján, Szobi és a meccsbe jól beszálló Geiger is eljutott ziccerekig, hat pontot ledolgozott hátrányából a Mehmedovic-legénység (73-65). A zárónegyed elején egészen 75-70-ig közelített a Blue Sharks – a 25. percben még 69-53-at mutatott az eredményjelző -, de egy időkérést követően Csaba betörésével, majd két büntetőjével elmozdult a holtpontról a CKE. Visszaállította tíz pont körüli vezetését a házigazda, és bár néhányszor még benézett ez alá a vendégcsapat, komolyabban már nem veszélyeztették a hazai győzelmet – elsősorban Csaba agilis játékának, valamint remek triplázásának (13/19, 68%) köszönhetően megszerezte idénybeli negyedik győzelmét a Ceglédi KE.

 

Ceglédi KE – HÜBNER Nyíregyháza BS 97-85 (28-29, 29-14, 16-22, 24-20)
Ceglédi KE: Herendic 2, Dragasevic 13/6, Kertész 3/3, Csaba 31/9, Csorvási 13. Csere: Horváth M. 9/9, Velkey 20/12, Berkics 2, Horváth Á. 4, Zsók -. Edző: Sértő Ádám
Nyíregyháza: Bus 20/9, Végső 6/6, Szobi 12/6, Tarján 27/6, Vaiangina 3/3. Csere: Völgyi 4, Bonifert 2, Geiger 9/3, Glatz 2, Nagy -. Edző: Merim Mehmedovic

 

Tags: