2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

A Vasas Akadémiát fogadjuk vasárnap

Az Újbuda MAFC elleni múlt heti fellépést követően újabb dobogós ellenféllel, a tabella harmadik helyén álló Vasas Akadémiával csap össze a bajnokság 20. fordulójában a Ceglédi KE.

A pasarétiek 16-3-as mérleget tudhatnak magukénak a pontvadászatban – saját csarnokuktól távol Pécsen (97-78) és Fóton (72-60) kaptak ki, míg hazai pályán csak a MAFC tudta felülmúlni őket (63-77). A CKE sem járt messze a bravúrtól november elején, Rácz Zsolttal a kispadon 27 percig vezetett a gárda a Sport11-ben, végül a 20-13-ra elbukott negyedik negyednek köszönhetően 79-73-as vereséget szenvedett.

Az ex-ceglédi Fekete Viktoron kívül azóta Olasz Ádám is Stephen Arigbabu együttesét erősíti, több régi ismerőst köszönthetünk majd a Gál József Sportcsarnokban. A Vasas legeredményesebb pontszerzője a 2004-es születésű Cseh Botond, de rutinos játékosokból sincs hiány a keretben, Medve Máté, Andrássy Géza, Takács Dániel vagy éppen a Fekete – Olasz páros is sok nagy csatát megélt már. Ami a ceglédieket illeti, hárommeccses vereségszériát zárna le Sértő Ádám alakulata, de nem lesz egyszerű dolga a bajnokság egyik élcsapata ellen. 6-4-es hazai mérleggel bír a CKE úgy, hogy négy vereségét az első ötben tanyázó csapatoktól (PVSK, MAFC, BKG, Fót) szenvedte el – kiderül, meg tudja-e szakítani ezt a rossz sorozatot a kék-sárga együttes.

A találkozó 17 órakor kezdődik, a belépés a szokásoknak megfelelően díjmentes – mindenkit bátorítunk, hogy élőben tekintse meg a derbit, de a erre nincsen módja, az egyesület YouTube-csatornáján is megteheti azt. Az U20-asok mérkőzése 19:15-kor kezdődik.

Tags: ,