2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

A jó kezdés nem ért győzelmet a MAFC otthonában

Nem várt egyszerű feladat a bajnokság 19. fordulójában a Ceglédi KE csapatára, a listavezető Újbuda MAFC vendégeként lépett pályára Sértő Ádám együttese. Dragasevic Veljko korábbi bordasérülése kiújult, a gárda egyik legjobb pontszerzője nem tudta vállalni a játékot a Gabányi László Sportcsarnokban.

Lakits András gárdája zsinórban 13 győzelemmel a tarsolyában érkezett a derbire, „végigverte” tehát a 14 csapatos mezőnyt az újbudai alakulat – ezzel szemben a ceglédiek egymás után kétszer – a BKG csarnokában, valamint hazai környezetben a Fót ellen – is vesztesen hagyták el a parkettet.

Ennek ellenére az első játékrészben az esélyesebb házigazdák üldözték a CKE-s fiúkat, főként a két triplát bepörkölő Kertész, valamint az utóbbi időben jó formának örvendő Csaba volt elemében, de Velkey is szórt egy trojkát. 18-10-es vendégvezetésnél Lakits mester hívta magához övéit, 22-21-re fel is zárkóztak a fővárosiak, de a pontgazdag negyedet így is behúzta szűken a Cegléd (26-28). A második etap első perceiben őrizte szűk előnyét a Sértő-legénység, ám Bordács büntetőivel, majd Polgárdy betörésével átvette a vezetést, majd a játék irányítását is a MAFC. Katona pontosan célzott távolról, 50-42-es előnnyel mehetett nagyszünetre a hazai gárda, Csaba mellől elfogytak a kosárra veszélyes társak ebben a szakaszban.

A térfélcserét követően a palánk közeléből növelte tovább előnyét a piros-fekete egylet, Pápai és Bordács is betalált közelről. Ismét Csaba igyekezett hátára venni csapatát, de Buzás találatával már 64-45-re húzott el a Lakits-gárda, sőt Pápai újabb kosarával a 20 pontot is átlépte a különbség. Volt még egy hajrára ereje a vendégeknek, Kertész hárompontosa, majd Csorvási szabaddobásai után 66-57-re zárkózott a CKE, ám gyakorlatilag három támadásból három triplát hintett a MAFC Polgárdy és Katona révén, így csaknem visszaállt a korábbi különbség.

A záró felvonás elején Csaba közelijével még egyszer 10 pontra visszajött a kék-sárga alakulat, de Komma és Polgárdy kinti találatai eldöntötték a vitás kérdéseket (89-73). A nem teljes felállásban kiálló ceglédiek derekasan helytálltak esélyesebb ellenfelük otthonában, de végül csak időszakokra sikerült megszorongatniuk a listavezetőt.

 

Újbuda MAFC – Ceglédi KE 102-88 (26-28, 24-14, 28-24, 24-22)
MAFC: Polgárdy 28/15, Pintér 6, Buzás 8/3, Bordács 9, Pápai 15. Csere: Kovács 6/3, Komma 6/3, Katona 19/15, Biber 5. Edző: Lakits András
Ceglédi KE: Herendic -, Velkey 5/3, Kertész 13/9, Csaba 33/9, Csorvási 16. Csere: Horváth M. 14/6, Zsók 2, Várbíró 2, Fodor 3/3. Edző: Sértő Ádám

Tags: