2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

Országos „A” döntőbe jutott a Ceglédi KE U20-as csapata

Komoly  tétje volt a TF-BP U20 szombati ceglédi vendégjátékának: a Rezák Tamás – Rácz Zsolt edzőpáros vezette CKE-s fiatalok egy győzelemmel bebiztosíthatták helyüket az országos „A” döntőben, lehetőséget kapva arra, hogy az ország legjobb U20-as gárdáival mérkőzhessenek meg – ehhez saját bajnokságuk első két helyének valamelyikén kellett végezniük.

Bár az év nem az állandóság jegyében telt – Gordán Levente, valamint a Krkljes-fivérek is távoztak, Kertész Dávid érkezett, Horváth Ádám pedig hosszas sérülést követően nemrég jelentkezett újra játékra -, semmi sem zökkentette ki a fiúkat. Az egész alapszakasz során kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva mindössze az Újbuda MAFC-tól szenvedtek két vereséget, így 18-2-es mutatóval, listavezetőként érkeztek a TF elleni összecsapásra – mögöttük a három vereséget begyűjtő MAFC. valamint az egyaránt 5-5 „zakóval” álló Vasas – Jászberény páros állt.

Fodor Mátéék a TF elleni derbit is a megszokott magabiztossággal, 97-72-es sikerrel abszolválták, így eldőlt, hogy a második helynél hátrébb már nem végezhetnek bajnokságukban – a ceglédi kosárlabda történetében első ízben szereztek jogot az országos nyolcasdöntőn való részvételre!

A Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság döntőjébe összesen nyolc csapat jut be: az A csoportos U20-as bajnokság alapszakaszának 1-4. helyezett csapata, a piros csoport alapszakaszának első két helyezettje, valamint két keresztjátékban győztes csapat. Attól függően kapnak ellenfelet a ceglédi fiúk, hogy hányadik helyen végeznek saját bajnokságuk alapszakaszában: ha maradnak az élen, akkor a férfi A csoport 4. helyezettjével csapnak össze a negyeddöntőben, ha a második helyre csúsznak, akkor a férfi A csoport harmadikjával néznek farkasszemet.

 

 

Rezák Tamás vezetőedző szerint egyelőre a piros csoportos bajnokság hátralévő mérkőzéseire fókuszál a csapat (a Nyíregyházával és a Beszterce KK-val idegenben, a Jászberénnyel hazai pályán mérkőznek meg), céljuk három további győzelem megszerzése, így az alapszakasz első helyének bebiztosítása.

 

 

Tags: ,