2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

Bajnoki elődöntős a Ceglédi KE

Miután kiváló játékkal elvette a Vasas Akadémia pályaelőnyét a negyeddöntős párharc első mérkőzésén a Ceglédi KE, Sértő Ádám alakulata a továbbjutásért lépett pályára vasárnap délután a Gál József Sportcsarnokban.

Ennek játékával nyomatékot is adott a hazai gárda, 0-3 után egy 9-0-s rohammal kezdett a két gyorsindítást is szépen befejező CKE. Dragasevic két, az ex-ceglédi Fekete három triplát vágott be az első percekben, a pasarétiek hátvédje azonban négy büntetőt is elhibázott, tőle szokatlan módon (16-11). Velkey vágott be egy dudaszós hármast a játékrész végén, 22-15-re vezetett a jól kezdő CKE.

A második tíz perc Berkics 2+1-es akciójával, valamint Horváth Máté palánkos trojkájával indult, lendületben maradt a házigazda. Csaknem három percet kellett várni az első vendég találatra, főként a nagyot játszó Horváth Mátéval „nem bírt” a Vasas: ziccert dobott, támadóhibát harcolt ki, triplát szórt, majd nagyot vetődve szerzett labdát. Közben a társak is „találgattak”, Csaba távolijával már 38-22-t mutatott az eredményjelző, valósággal állva hagyta riválisát a ceglédi együttes. Zsók talált be elzárás-leválást követően, 40-26-os előnnyel mehetett félidei pihenőre a Sértő-legénység.

A frodulás után sem változott érdemben a játék képe, a hazaiak akarata érvényesült – 9-2-vel kezdték a harmadik etapot, Dragasevic hárompontosával a húszat is átlépte  a differencia (49-28). A negyed derekán belement egy kisebb adok-kapokba a CKE, Sértő Ádám gyors időkéréssel rendezte a sorokat. Herendic már a tizedik gólpasszát osztotta ki Zsóknak, Csaba ziccerével vissza is állt a 20 fölötti ceglédi vezetés. Horváth Máté még két remekbe szabott triplát bombázott be, 66-44-gyel várhatta a záró felvonást az ünneplő hazai drukkerek által hajtott házigazda.

Berkics vetődött a labdáért, Velkey hintett hármast belőle – jól summázta a meccs képét ez a játék. Takács távolijára jött a válasz Csabától, nem tudta izgalmassá tenni a végjátékot a Vasas – végig kontrollálta az összecsapást a vendéglátó. Kettős győzelemmel története során először jutott be a bajnoki elődöntőbe nemrég Hepp Kupa bronzérmet ünneplő Ceglédi KE, kétség sem férhetett a CKE sikeréhez a két derbi alapján. Az Újbuda MAFC nyíregyházi győzelmével kiegyenlítette párharcát, így ott sorsdöntő harmadik mérkőzést rendeznek – a győztessel csap majd össze a ceglédi gárda a döntőért.

 

 

Ceglédi KE – Vasas Akadémia 84-64 (22-15, 18-11, 26-18, 18-20)

 

Ceglédi KE: Herendic 4, Dragasevic 11/6, Kertész 2, Csaba 23/6, Csorvási 6. Csere: Horváth Á. -, Horváth M. 18/12, Zsók 8, Velkey 9/6, Berkics 3, Fodor -. Edző: Sértő Ádám

Vasas Akadémia: Takács 3/3, Fekete 14/9, Cseh 22/6, Pleesz G. -, Olasz -. Csere: Farkas 9/3, Pleesz Á. 6, Andrássy 2, Kelemen 8, Rosta -, Bagó -. Edző: Stephen Arigbabu

Tags: , ,