2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

Elképesztő fordítás a Tiszavirág Arénában

Elképesztő fordítást követően nálunk az előny a döntőben!

 

Egész szezonban bevehetetlennek bizonyuló hazai pályás szerepléssel fogadtuk az Újpest MT gárdáját a 2021/22-es NB1/B Zöld csoport fináléjának első mérkőzésén. A rég nem látott szépszámú nézősereg legnagyobb örömére Mészáros Máté parádés hárompontosaival robbantottunk a rajtnál. Az egykoron a magyar felnőtt válogatottban is megforduló védő specialistánk háromból hárommal kezdett a félköríven túlról. Vendégeink azonban nem mutatták megilletődésnek nyomát, fokozatosan dolgozták le hátrányukat, hogy a minden hájjal megkent, mindössze 23 esztendős rutinróka, Katona Bence okos megoldásaival a második negyedben már náluk legyen a számbeli és a lélektani előny egyaránt. Ezekben a percekben totális tanácstalanság lett úrrá rajtunk a lila-fehérek folyamatosan változtatott területvédekezése ellen. A hosszú sérülés után visszatérő Pinnyei Márton vagány belépéseit leszámítva képtelenek voltunk megbontani látogatóink sündisznóállását. Kiestünk a ritmusból, lassan járattuk a labdát és ütemtelen dobásokat vállaltunk. Ráadásul túl sokat foglalkoztunk a játékvezetői ítéletekkel, amelyek valóban érzékenyen illettek bennünket az esetek túlnyomó részében. Ezek eredményeképp a félidei nagyszünetre tizenhét pontos hátránnyal mentünk az öltözőbe rendezni sorainkat.

Teljesen más felfogással léptünk parkettára a harmadik negyedben. Agresszívan és lendületből támadtuk a taktikus, ám ennek következményeként eléggé statikus fővárosi zónavédekezést. Dominik Herendic három gyors ziccerrel állt a ceglédi sereg élére. Ezután adok-kapok játék alakult ki, melynek következtében állandósulni látszott a 8-12 pontos vendég előny. A döntő fordulatot két okra vezethetjük vissza. Egyrészt sokkal több lábon álltunk ezen a napon, és a hosszabb kispaddal együtt járó plusz energiák kulcsfontosságúnak bizonyultak a végeredmény szempontjából. Rendkívül fontos megmozdulásokkal vétette észre magát Csákvári Csaba, Berkics Máté, Rékasi Bojta Bendegúz és Kovács Bálint Benedek is. Az Újpestnél hiába játszott nagyszerűen a hosszú évek óta masszív centerpárost alkotó Horváth-Varga duó, a felkeményedő védekezésünkkel és fizikális játékunkkal nem tudták tartani a lépést a lefújásig. Másrészt, védekezésben sikerült kivenni a játékból az amerikai bedobót, Talley-t és nehezebb dobásokba hajszolni Katonát. A záró tízperc során lépésről-lépésre, támadásról-támadásra csökkentettük a különbséget, elsősorban feljavuló házi gólkirályunk, Csaba György kosarainak köszönhetően, hogy aztán a végső döfést a brutális triplákat elsüllyesztő Micev Nikola és Tóth Zoltán vigye be, az amúgy az idegenbeli bravúrhoz hihetetlenül közel álló Surmann-tanítványok legnagyobb bánatára.

 

Összességében elmondható, szikrázóan kemény, parádés egyéni alakításokkal megspékelt, vérbeli bajnoki döntőnek tapsolhatott a publikum, ahol mindkét rivális bebizonyította, teljes joggal jutott el idáig. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban tehát 1:0 a Ceglédnek, folytatás kedden, 18:00-tól Újpesten.

 

Tóth Tamás: Nem akármilyen forgatókönyv szerint ment ez a meccs, mert az általunk elhibázott második negyed miatt 17 pontos hátrányban vonultunk az öltözőbe, a derbi végén mégis mi örülhettünk, ez is a játékosaim bámulatos elszántságát mutatja. Homlokegyenest más taktikája van a két csapatnak, főleg a védekezésben. Az első félidőben ritmustalanul és kissé görcsösen játszottunk, míg a másodikban felszántottuk a parkettát. Gratulálok mindkét társaságnak, színvonalas összecsapás volt, méltó egy bajnoki döntőhöz! Hálával tartozunk a több száz szurkolónak, akik szó szerint belehajszoltak minket a győzelembe, kiváló atmoszférát teremtettek, nélkülük nem sikerült volna ez a hihetetlen fordítás.

 

Surmann Gábor: “Természetesen először is gratulálok a Ceglédnek. Viszont meg kell, hogy mondjam hogy én ilyen büszke edző még soha sem voltam és minden elismerésem a játékosaimnak. Igaz az utolsó pillanatokban ma “elbotlottunk” gyakorlatilag a cél előtt, de ezek a srácok nem ám azok a “földön maradósak”…felfognak állni, különben is egyenlőre 1-0 oda, semmi több. Ma is bebizonyítottunk több dolgot, olyat is, amit már nem is kell. Egyrészt itt a helyünk a döntőben, hiszen hajszálra voltunk egy roppant erős Cegléd idegenbeli legyőzéséhez. Másrészt amit ígértem, akármilyen felállásban is állunk ki, a végsőkig fogunk harcolni s megyünk előre amíg el nem fogyunk. Jó propagandája volt ez a mai derbi ennek a ligának. Sőt…! Végezetül köszönöm szurkolóinknak, akik elkísértek bennünket.”