Kedves Szurkolóink! Elérkeztünk a bajnokság utolsó szakaszához, már csak négy csapatnak van esélye a feljutásra. Az Újpest az Óbudával, mi pedig a Pápával küzdünk meg a döntőbe jutásért. Az alapszakasz első meccsén itthon hosszabbítás után tudtunk nyerni, majd a januári fordulóban a hazai Pápa örülhetett szintén hosszabbítás után. Ezekből is látszik, hogy vérbeli rangadó lesz…
Read more
A hazai pályán nagy különbséggel megvert Bonyhádhoz látogattunk. Mindenképp győzni szerettünk volna, hogy ne kelljen harmadik meccset játszani, így több időt tudtunk volna a regenerálódásra és a következő ellenfelünkre való felkészüléssel tölteni. I. negyed:Fekete Viktor hármasával indult a találkozó, de Tóth is beköszönt kintről, emellett a védekezésünk is extra volt, 4 percig kosarat sem kaptunk. Charleston…
Read more
CKE – Bonyhádi KSE 111:66(39:20; 26:20; 26:11; 20:11) Technikai KO! A rájátszás nyolcaddöntőjének első mérkőzésén hazai pályán azt a Bonyhádot fogadtuk, akik majdnem megtréfáltak minket az alapszakasz tavaszi fordulójában.Egész héten kőkeményen készültünk arra, hogy ellenfelünk erősségeit kielemezzük és megtaláljuk azokat a szegmenseket, ahol kihasználva a saját játékainkat, felül tudunk rajtuk kerekedni.Az első negyedben gyakorlatilag sokkoltuk az első…
Read more
Hódmezővásárhely – CKE Abban a tudatban léptünk pályára a Hódtói Csarnokban, hogy biztos alapszakasz elsőként volt lehetőségünk fél szemmel a többi párharcot figyelni. Szerencsére a fiúk 100%-kal arra figyeltek, amire kell és pillanatok alatt nagy előnyre sikerült szert tennünk, ami a mérkőzés végéig csak nőtt. Egyénileg senkit sem lenne szerencsés kiemelni, az egész csapat megtett…
Read more
Csapatunk pénteken a Győri KC ellen lépett pályára. Egy esetleges győzelemmel bebiztosíthattuk az alapszakasz győzelmünket, ezért maximális koncentrációval léptek pályára fiaink. Nárai Bence, Berkics Máté és Gonda Zsombor ezúttal a hiányzók névsorát erősítette. Az első percek rohanásából mi jöttünk ki jobban, Fekete, Tóth és Dobbs is betalált távolról. A negyed felénél 8 pontos előnyben voltunk. Nagyon…
Read more
Már az első negyedben eldőlt..Az őszi fordulóban meglepően nagy ellenállásba ütköztünk a Pénzügyőr csapata ellen, így most sem vehettük készpénznek a sikert. A hosszabb ideje maródi Nárai Bence mellé sajnos az utóbbi időben extrát játszó Berkics Màté is feliratkozott a sérültlistára. A tragikus hirtelenséggel elhunyt Lővei László játékvezető tiszteletére egy perces gyásszünettel kezdődött a mérkőzés. Egyesületünk ezúton…
Read more
Ismét hazai győzelmet gyűjtött be felnőtt csapatunk, ezzel újabb lépést tett az alapszakasz győzelem felé! Pénteken a Debrecen csapatát fogadtuk. A cívis városiak helyezése csalóka lehet a laikusok számára, mert kőkemény jàtèkstílusuk miatt mindenkinek méltó ellenfelei lehetnek. Számunkra a lényeg az volt, hogy rögtön a meccs elején élesek legyünk és döntsük el a lehető leghamarabb,…
Read more
A mai DEAC elleni hazai mérkőzést is élőképpel közvetítjük. Hajrá Cegléd, hajrá CKE!
Magabiztos felnőtt és hatalmas meglepetés U20-as siker!Listavezetőként egyértelmű esélyesként érkeztünk Egerbe, ahol a tabellán jelenleg utolsó helyezett hazai csapat próbálta meg felborítani a papírformát. Az első félidőben mèg valamennyire tudta magát tartani az egri csapat, mindig volt valaki, aki egy-egy hárompontossal vagy duplával nem engedte komolyabban meglépni nagy hőfokon dolgozó csapatunkat. A védekezésünket muszáj kiemelni, mindössze…
Read more
Pénteken a Békés gárdáját fogadtuk a Tiszavirág arénában. Az ellenfélnél Krisztics, nálunk Kovács Bàlint hiányzott a keretből. A viharsarkiak bárkire veszélyesek, nagyon rapszódikus csapat, nem könnyű készülni belőlük .Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, hol egyik, hol másik csapat járt előbbre. Egy szerencsétlen mozdulat után az addig remekül játszó Nàrai kapott a lábához, nem is…
Read more